Először is arra, hogy tegyük ezt akkor, amikor a hőmérséklet viszonylag magas. Nagyon sok önkiszolgáló autómosó van, ahol mi magunk végezhetjük el a tisztítást és sok olyan hely is, ahol zárt térben mossák az autót, aminek van lehetősége kiszáradni. Ez persze egy garázsban is megtörténhet, de akinek nincs garázsa, annak télen érdemes olyan helyet választania, ahol az autó meg tud száradni? Hogy miért?
Egyrészt azért, mert így kevésbé valószínű az autózár fagyása. Bár a legtöbb jármű központi zárja távirányítóval nyílik, azonban még mindig sok olyan autó rója az utakat, ami kulccsal nyitható. Télen pedig a zár befagyhat. Ezt okozhatja például az is, hogy mosáskor víz marad a zárban, de enélkül is bármikor befagyhat a zár.
Megoldások a jégoldásra
A legkézenfekvőbb megoldás a jég oldására, ha veszünk zár jégoldót, amit egyszerűen csak be kell fújni a zárba, várni egy kicsit és máris elfordul a kulcs. Amit semmiképp nem szabad tenni, az az, hogy a zárat feszegetjük, a kulcsot erőszakosan próbáljuk elfordítani, mert így bizony még bele is törhetjük és akkor egy igen költséges zárcsere lehet a dolog vége. Szóval a jégoldónál tartottunk, amit nyilván érdemes magunkkal hordani, de az autóban semmiképp se felejtsük, mert ugye akkor nem tudunk hozzáférni.
Ha viszont nincs ilyenünk, akkor jöhetnek a házi megoldások. Logikusnak tűnhet, hogy a forró víz jó megoldás, ez átmenetileg igaz is, tehát az autó kinyílik, viszont ilyenkor a forró víz kihűl, és utána megfagy. Ez pedig már eleve előrejelzi a probléma fokozódását. A hajszárító ilyen esetben jó megoldás, persze ez nincs mindenkinél, mint ahogy áram sem mindenhol elérhető. Az öngyújtó egy kézenfekvő megoldás, első körben a kulcsot melegítsük, mert a zár a nagy hő hatására is megsérülhet, eldeformálódhat. Aztán itt a kézfertőtlenítő. Igen, ez nem csak kéz fertőtlenítésére használható, hanem a jég oldására is. Persze csak az alkoholos verziók, melyek megolvasztják a jeget. Elég csak a kulcsot bekenni és beledugni a zárba, majd várni harminc másodpercet, hogy az alkohol dolgozzon és ez után elfordítani a kulcsot.