Milyen problémák lehetnek télen egy autózárral?

Az autózárak problémái kevés esetet kivéve nem időjárás függök, így bármikor elromolhatnak időjárástól és évszaktól függetlenül. Télen is megeshet, hogy megpróbálják feltörni az autónkat, így eltörik a zárbetét. Ennek biztos jele, hogy nem megy bele a kulcs a zárba, de ha bele is megy, akkor sem tudjuk elfordítani. A zárszerelőt természetesen ilyenkor is hívhatjuk, vagy be is vihetjük szervízbe az autónkat, már, ha be tudunk jutni, és el tudunk vele indulni. Ugyanakkor érdemes télen fejben tartani, hogy az időjárás megtréfálhat minket.

Ha a gyújtáskapcsolónál van gond, és nem indul az autó, azt a téli időjárás is okozhatja, de a gyújtáskapcsoló meghibásodása is, szóval minden lehetőséget vegyünk számításba. Sokan városi legendának tartják, mert nem találkoztak vele, de van egy olyan zárgond az autók esetében, ami kifejezetten télen jelentkezik, mégpedig a fagyás.

Az autózár is be tud fagyni?

A bejárati ajtók esetében ez ritkán esik meg, az autók zárjával viszont ez valóban megtörténhet. Persze a legtöbben a központi zár távirányítójával nyitják az autójuk ajtaját, így ez nem okoz problémát, ugyanakkor még mindig sok autó van az utakon, ahol nincs központi zár, így a zár befagyás komoly gondot jelent majd az elindulásnál. De miért fagy be a központi zár? Egyrészt akkor, ha lemostuk az autót, de a szabadban maradt, az autózár nem száradt ki, így a belekerült víz belefagyott. Másrészt az időjárás is megtréfálhat minket, ahogyan a szélvédő, úgy a zár is könnyen lefagy, ha lecsapódik a pára, esetleg hó vagy eső esik.

Amit tehetünk, hogy veszünk kifejezetten zár jégoldót, befújjuk a zárba, várunk egy keveset, majd óvatosan megpróbáljuk a kulcsot a zárba helyezni. Ha sikerül a művelet, akkor nincs gond, ha viszont nem, akkor nem a feszegetés lesz a megoldás, hanem egy kis türelem, és újabb adag jégoldó. A jégoldót bármelyik autósboltban vagy nagyobb hipermarketben beszerezhetjük, és inkább a szerszámosládában tartsuk, mint az autóban, hiszen ha az autóba van, mi pedig pont azzal küzdünk, hogy befagyott a zár, akkor nem fogjuk tudni kivenni onnan.