Autózár javítás Budapest

Egy kicsit ismertetjük ezen szolgáltatásunkat, hiszen igen sok zárat hoznak hozzánk, még több a megkeresés, de a megkeresések bizonyos esetekben nem hozzánk kellene, hogy érkezzenek. Először beszélünk arról, milyen munkákat készítünk és mivel érdemes minket megkeresni továbbra is, majd pedig, hogy mi az, amit nem tudunk elvállalni.

Az autózárat, legyen az az autónak az ajtózárja vagy a gyújtáskapcsolója, először is mindig meg kell vizsgálni, hogy meg lehet-e javítani, van-e hozzá alkatrész, nincs-e eltörve olyan alkatrész benne, amit nem éri meg javítani, cserélni, hanem inkább bontóból kell venni egy másikat, amit a kulcshoz tudunk igazítani.

Itt el kell mondani, ami fontos, hogy kizárólag olyan gépkocsi zárakkal foglalkozunk, ami kulcsos, azaz kulccsal is működik! Továbbá szintén fontos, hogy nem megyünk ki, nem szállunk ki megnézni és elmondani, hogy mi a véleményünk. Minden esetben a rossz vagy hibás autózárat, gyújtáskapcsolót kiszerelt állapotban kell elhozni Budapesten található üzletünkbe!

Nagyon sok Ford autóhoz készítünk zár alapján kulcsot, mert a régi kulcs annyira elhasználódott, hogy azt már nem lehet olvasni. Sajnos nincs arra kapacitásunk, helyünk, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úton egy autónak az ajtaját elkezdjük szétszedni, kárpitot bontani, stb.

A kiszerelt gépkocsi zárra és az általunk elkészített kulcsra is garanciát vállalunk. Sokszor annyira rossz állapotban hozzák már be hozzánk a zárat, hogy nem lehet megmenteni. Ahhoz, hogy megmentsük, nekünk dolgozni kell a zárral, de ha nem tudjuk megjavítani, vagy kulcsot készíteni hozzá, az ügyfél nem fizet semmit. Sok esetben a jó megoldás egy bontott szerkezet, amit a használatban lévő kulcshoz igazítunk. A Kulcskirály több szakemberrel is dolgozik gépkocsik zárjainak javításában.

Van, hogy akadozó, kopott zárat kell át lamellázni, de van, hogy egyáltalán nincs hozzá kulcs, és ezért kell szétszedni és kulcsot készíteni hozzá. Az autók zárszerkezete nem túl bonyolult, mindegyik típus lamellás szerkezetű. Mivel csak egy irányba kell fordítani a kulcsot és lemezbe van építve, egyszerűsödik minden. Továbbá, az autók zárjait kizárólag kívülről lehet kulccsal működtetni, így még egyszerűbb a dolgunk.

Manapság egyre ritkábban használunk kulcsot az autóhoz, sok esetben a tulaj nem is tudja van-e az autóhoz kulcspenge, mert az autó ajtaja már akkor felismeri a kulcsot, amikor közeledünk az autó felé. Az ilyen autók esetében nem minket kell keresi, de kulcselvesztés esetén természetesen ebben is tudunk segíteni.

Az akadozó ajtózár és a gyújtáskapcsoló inkább áruszállítókra, haszongépjárművekre jellemző, amelyek nagyon sokat vannak használva. Kivételes esetekben, több napos javítási idővel kell számolni. Ha olyan alkatrész megy tönkre, amit nekünk is be kell szerezni, akkor lehetséges, hogy több nap a javítási idő.

Kulcselvesztés esetén, mindig jobb megoldás a gyújtáskapcsoló, mert abban van az összes szükséges lamella, ami a kulcskészítéshez szükséges. Ezek a zárak egy autószerelő számára könnyedén kiszerelhetők.

Az ajtózárral már jártunk úgy, hogy amit az alapján készítettünk el kulcs, nem fordult el a gyújtásban, mivel nem volt meg minden lamellakiosztás. Kulcskészítés esetében az 1995 után gyártott autóknál fontos tudni, hogy az indításgátló rendszert is meg kell írnunk, különben az autó nem fog beindulni. Ezzel kapcsolatban keressenek minket telefonos elérhetőségeinken, hétköznap reggel 8 és este 18 óra között.

Amit nem vállalunk: minden olyan meghibásodás javítása, ami nem függ össze a kulccsal! De érdemes mindig telefonon előzetesen megkérdezni minket, és eszerint fogunk tudni segíteni, vagy szerelőt ajánlani.

KULCSKIRÁLY – 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 63.

Telefon: 06-70-679-6363 vagy 06-1-312-2064

autókulcsmásolás, autókulcs másolás, autókulcsház csere, kulcsmásolás, autókulcs másolás Budapest, autózár javítás, autózár javítás Budapest
autókulcsmásolás, autókulcs másolás, autókulcsház csere, kulcsmásolás, autókulcs másolás Budapest, autózár javítás, autózár javítás Budapest
autókulcsmásolás, autókulcs másolás, autókulcsház csere, kulcsmásolás, autókulcs másolás Budapest, autózár javítás, autózár javítás Budapest
autókulcsmásolás, autókulcs másolás, autókulcsház csere, kulcsmásolás, autókulcs másolás Budapest, autózár javítás, autózár javítás Budapest