Mindannyiunkkal megesik, hogy halogatjuk azokat a teendőinket, amelyeket ugyan fontosnak tartunk, de valamiért mégis úgy érezzük, hogy még ráérünk velük foglalkozni.
Ezek a teendők szinte napi szinten eszünkbe jutnak, mert legtöbbször ilyen gyakorisággal szembesülünk is velük, mégis sajnos képesek vagyunk addig halogatni, amíg már megtörténik a baj. Ilyen lehet az akadozó, nehezen nyíló autókulcs is.
Ha pedig nem nézetjük meg időben a kulcsot az egy idő után – ahogyan a hagyományos zárak esetében is – bele fog törni a zárba. Ez rendkívül frusztráló szituációt tud teremteni, nem is beszélve róla, hogy az immobilizerrel is ellátott kulcsok az autózárakat és a motort is vezérlik, ezért könnyen előfordulhat, hogy akár az egész rendszer letilt.
Mindenképpen próbáljuk meg elkerülni ezt a helyzetet, és ha már eltört a kulcs, akkor minden esetben hozzá értő szakértővel javíttassuk mg, ne próbáljuk otthon megszerelni azt.
Hogyan történik az autókulcs javítása?
Az autókulcsokat ne próbáljuk kulcsmásolóval megjavíttatni, még akkor sem, ha úgy gondoljuk, hogy egy nagyon egyszerű és könnyen fixálható problémáról van szó. Az autókulcsok szerkezete ugyanis rendkívül érzékeny, megannyi apró részegységből tevődik össze.
Ezen felül pedig különböző kapcsolók és áramkörök találhatók bennük, amelyekhez, ha nem egy szakértő nyúl, akkor könnyen baj lehet. Egy megfelelő szakember először a szerkezet pontos működésének vizsgálatával kezd és nem a szétszerelésével. Ez a vizsgálat egy diagnosztikai eszközzel történik, ennek segítségével pontosan fel tudja mérni, hogy mely területen lehet a probléma és azt hogyan tudná orvosolni.
Az autókulcs javítása alapvetően nem sok időt vesz igénybe, de természetesen ez típus és egyed függő. Akár fél vagy egy óra alatt is elkészülhet kulcsunk, de bizony arra is lehet példa, hogy egy fél napot igénybe vesz a javítás az adott problémától és a kulcs fajtájától függően, illetve érdemes figyelembe venni az adott szakértő leterheltségét is. Szerencsére a kulcs javításához az autóra már csak a legvégső fázisban, az elkészült kulcs kipróbálásánál van szükség.