A központi zár egy nagyszerű találmány volt, a távirányítóval történő kombinálása pedig sokak számára tette könnyebbé a mindennapokat. Persze nem tűnhet elsőre az sem túl nagy gondnak, ha az autó kinyitásához az autó mellett kell állnunk, de nagyon is jól jön ez a lehetőség, ha a gyermekünk előbb ér az autóhoz, amit így kinyithatunk, és nem kell azon aggódnunk, hogy a gyermek csatangol még egy kört az autó körül, hanem, mivel nyitni tudjuk távolról is, egyszerűen beszáll, mi pedig nem aggódunk tovább.
Ám, ahogy minden más elektronikus szerkezet esetén, a központi zár távirányítójával is megesik, hogy nem működik rendesen, ahogyan kellene. Nyomkodjuk, nyomkodjuk, de valamiért mégsem nyílik a központi zár, esetleg csak sokára „érti” meg a kapcsoló, hogy mi is a feladat. Ilyenkor sokan már a legrosszabbra gondolnak, pedig az elsődleges hibaforrás ilyenkor az, ha lemerült az elem. Ha azt tapasztaljuk, hogy már egy ideje az első gombnyomást nem érzékeli a távirányító, akkor valószínű, hogy ez lesz a probléma. A csere persze nem a mi feladatunk, hanem szakemberé.
Ha nem segít az elemcsere
Persze az is megeshet, hogy nem az elem okozza a gondot. Hiába cseréltettük ki, a távirányító változatlanul nem működik. Amit egyáltalán ne tegyünk, hogy feltörjük a saját autónkat. Ne gyúljunk se az ajtóhoz, se az ablakhoz, még akkora se, ha hobbi zárfeltörők vagyunk, és minden gond nélkül ki tudjuk nyitni a zárat. Amit tehetünk, hogy visszamegyünk oda, ahol az elemcserét végezték, és a távirányítót újra programoztatjuk. Ezt persze nem biztos, hogy a kulcsmásoló el tudja végezni, hiszen speciális szakértelem szükséges hozzá.
Ha tehetjük, olyan szakembert keressünk, aki kifejezetten autónyitásra, autózárakra és autókulcsokra specializálódott, és tudja, hogy kell egy autózár távirányítót újra programozni. Valószínűleg, hogy ez meg fogja oldani a problémát, és az autónk ajtaja egy gombnyomásra nyílni fog ezután. Érdemes ezután a pótkulcsot is leellenőrizni, hogy az is nyitja-e a zárat, mert, ha nem akkor azt is újra kell majd programozni.