Ma egy rohanó világban élünk. Folyton mozgunk, és szinte minden pillanatban mennünk kell valahová. A legtöbb családban már legalább egy gépjármű van, ami egyetlen nap sem marad használat nélkül. Elvisz minket a munkahelyre, a gyerekek iskolájába, bevásárolni, esetleg edzésre, és a nyaralásokon is fontos szerepe van.
Pont ezért tud leírhatatlan bosszúságot okozni, amikor hirtelen sehol sem találjuk a kulcsunkat. Ilyenkor az ember hajlamos azonnal pánikba esni, arról nem is beszélve, ha máris késésben vagyunk. Ez a három tipp segíthet abban, hogy megússzuk a autókulcs másolást.
1. Merre jártunk
Az emberi agy nagyon becsapós tud lenni. Ha kétségbe esünk, akkor összedől körülöttünk a világ, de akkor sem fogunk semmit megtalálni.
Nem szabad feltúrni a lakást, vagy fejvesztve rohangálni a városban. Vegyünk egy nagy levegőt, és próbáljuk meg higgadtan végiggondolni, hogy mikor használtuk az autót. Ha ez megvan, akkor játsszuk le magunkban, hogy merre jártunk ez alatt az idő alatt.
Ha a táskánkba szoktuk tartani a kulcsot, akkor nézzük át újra. Cseréltünk táskát a nap folyamán? Az is lehet, hogy valamelyik zsebbe maradt, így a ruhánkat is vizsgáljuk át. Lehet, hogy még most is a járdán van, vagy valamelyik pad alatt, így menjünk végig az aznap megtett útvonalon.
2. Az internet
Ma már szinte minden városnak van külön csoportja a neten. Lépjünk be, és kérjünk segítséget a többiektől, lehet, hogy valaki megtalálta a kulcsunkat.
Meglepődhetünk, de talán a kulcsunk hamarabb felkerül a netre, minthogy eszünkbe jusson megnézni. Fontos, hogy ismerjük, hogy milyen kulcstartónk van, ha van, esetleg milyen formájú a kulcs, bármi, amivel be tudjuk bizonyítani, hogy a miénk.
3. Megszokás
Az is segíthet, ha mindig ugyanoda tesszük a kocsi kulcsot. Úgy tartják, hogy az emberi megszokásnál nincsen nagyobb hatalom. Sokszor belénk ég egy bizonyos mozdulat, így többé nem kell gondolkodnunk azon, hogy mit hogyan csinálunk, magától is menni fog.
Érdemes egy kis kulcstartót, vagy valamilyen kosarat tenni az ajtóba, hogy amikor belépünk rajta, akkor mindig oda tegyük le a kulcsainkat.