Eltörhet, megrepedhet egy autókulcs?

Az autókulcsok masszív eszközök, szinte elképzelhetetlennek tartjuk, hogy eltörjenek, vagy megsérüljenek. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem tudnak megsérülni, bár valóban kicsi rá az esély. A bejárati ajtóhoz tartozó kulcsok könnyebben sérülnek, deformálódnak a táskánkban, zsebünkben hánykódva, mint az autókulcsok. Amikor egy bejárati ajtóhoz tartozó kulcs deformálódik, akkor akadást okozhat a zárban, sőt bele is törhet, ezt pedig nem érdemes kockáztatni. De mi a helyzet az autókulcsokkal? Megtörténhet velük is ugyanez?

Nos, bár ahogyan az előbb is kihangsúlyoztuk, az autókulcsok masszívabbak, erősebbek, már méretükből adódóan is, de érheti őket olyan erőbehatás, ami miatt megsérülnek. A törés viszonylag ritka, a deformálódás, repedés gyakoribb eset. Ezt a helyzetet sem szabad félvállról venni, mert egy törött, repedt, deformált kulcs bizony könnyen beszorul, autókulcs esetén nemcsak a zárba, de a gyújtáskapcsolóba is. Sok manapság a központi záras autó, így az autó nyitásához csak egy kis gombot nyomnak meg, viszont a kocsi kulccsal indul, ha pedig az sérült, könnyen beszorul, akár bele is törik a gyújtáskapcsolóba, így nemcsak új kulcs kell, de sok esetben a gyújtáskapcsoló is cserére szorul majd, ami viszont egyáltalán nem lesz olcsó.

Le lehet másolni egy törött, repedt autókulcsot?

Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy az autókulcsunk sérült, repedt, deformált, mindenképp keressük fel az autókulcs másolással is foglalkozó kulcsmásolót, és másoltassunk kulcsot. Egyszerűbb a dolgunk, ha van egy pótkulcs, mert akkor könnyebben megy a másolás, és biztosan nem okoz majd gondot a szakembernek. Ha újabb gyártmányú autóról van szó, megeshet, hogy a gyártótól kell új kulcsot igényelnünk, mert akadnak már olyan kulcstípusok, melyeket a kulcsmásoló nem tud csak úgy lemásolni.

Persze megeshet, hogy nincs meg a pótkulcs, elveszett, vagy valakinél van, aki jelenleg nem elérhető, ilyen esetekben is próbáljuk meg lemásoltatni a sérült kulcsot. A sérülés mértékétől és típusától függ, hogy másolható-e a kulcs, de mindenképp megér egy próbát.